Translate

2013. augusztus 31., szombat

Molnár Csilla *KE* sztorija Niall-al

-Hello Csilla! Pont jókor jössz, most szervezzük Nóri szülinapját, ugye te is rá érsz?-ölelt meg kedvesen Zsófi, a legjobb barátnőm.
-Persze, de most sietek, hogy nyitásra kész legyünk.-siettem a pult mögé.
Ketten sikeresen elő is pakoltunk, minden a helyén volt.

Nagyon szeretek a Nando's -ban dolgozni, főleg a barátaim miatt.
Miután befejeztük a sulit úgy döntöttünk egy évet halasztunk és dolgozni megyünk és sikeresen felvettek mind hármunkat. Zsófit, Nórit és Engem.
Kivágódott a bejárati ajtó majd két srác lépett be és jött a kasszához.
-Heló, cicus!-köszönt majd átnyúlt a pult felett és megpróbálta megsimogatni az arcomat,de gyorsan hátra léptem.-Csak nem félsz tőlem?-nevetett fel, nem válaszoltam semmit csak hátra rohantam az öltözőbe, de valakinek neki mentem.
-Oh, bocsánat csak.....-kezdett mentegetőzni, de nem érdekelt és benyitottam az öltözőbe.
Pár percig voltam egyedül majd Zsófi nyitott be
-Végre, hogy meg vagy, ha a főnök észre veszi, hogy eltűntél akkor..... inkább ki se mondom. Gyere.-húzott fel a földről
-Ugye az a két alak eltűnt már?-kérdeztem félénken
-Igen, pont jött Dávid és Zsolt és kipenderítették.-Dávid és Zsolt a két legjobb fiú barátunk, olyan mintha tesók lennénk.
Újra a pult mögött vagyok.Nincs nagy forgalom,de most, mintha néhányan megint belépnének és leülnek egy box-ba.
-Felveszem.-szóltam Nórinak
-Helo,mit hozhatok?-álltam meg melletük
-Helo, szeretnék egy csirkehamburgert és nagy Cola-t.-adta le a rendelést egy rövid barna hajú srác
Még hárman leadták és már csak egy maradt, ő még mindig az étlapot bújta.
-Neked mit hozhatok?-kérdeztem kedvesen
-Ööö,-majd felnézett a papírból és elkezdett bámulni, annyira aranyos volt, azok a kék szemek és én is csak őt néztem.
-Szóval felírtad?-kérdezte a göndörke nevetve
-Mi? Ja nem, bocsi.-pirultam el
Két lapot elhasználva leírtam a rendelést majd gyorsan a konyhába mentem.
-A 3-mas asztal rendelése.-adtam át Mike-nak a rendelést.
-Oké.
Megint a kasszához álltam és vártam a következő vendégeket, de valahogy mindig a kék szeműek felé pillantottam.
-....akkor jó?-kérdezte Nóri
-Ööö, elmondanád még egyszer?
-Te meg hol jársz? Jaj, várj ezt én veszem fel.-majd sietett az épp bejövő vendéghez
A kaják pont kész lettek így megindultam feléjük.
-Itt is lenne.-majd le tettem eléjük sorrendben, utoljára a kék szeműnek.-És akkor itt van neked is. Jó étvágyat.-már indultam is, de vissza rántott.
-Köszönjük.-mondta mélyen bele nézve a szemembe,erre csak elpirultam, de még mindig nem engedett.-Nagyon aranyos vagy így.-végül elengedett
-Mi volt ez?-vont kérdőre Nóri
-Mi? Ja, ez? Semmi, csak egy kedves vendég.
-Ahha, na mindegy. Szóval műszak után gyorsan elmegyek meg venne a félre tett ajit és otthon találkoznk. Ha minden igaz akkor a zenekar már elő lesz készülve és Dávid pedig fél óra múlva fog beállítani Zsóval. Oké?
-Persze. Jaj, megyek valamit megint kérnek.-indultam a srácok felé, de hallottam, hogy Nóri utánam szól, hogy hívjak telón.
-Miben segíthetek?
-Szeretnék még kérni egy nagy adag Fantát.-mosolygott rám kevesen a kék szemű
-Már is hozom.
-Várj, még!
.Igen?
-NEEE!!-valaki nagyot kiabált, nem más, mint Nóri majd felém szaladt.- A banda vezetője volt, hogy még se tudnak jönni, mert találtak valaki mást aki többet fizet és inkább ott lépnek fel. Most mit csináljunk? Hogy szerezzünk 2 óra alatt egy bandát?-majd könnyezni kezdett. Szegény Nóri már 1 hónapja ezt a bulit szervezi és tessék, ez történik.
-Mi segíthetünk.-szólt a szőke teli szájjal
-Komolyan?-csillant fel Nóri szeme
-Persze, mikor is lesz?
-2 óra múlva.
-Srácok?-kérdezte a többiektől?-ők csak bólintottak.-Akkor megkajálunk és mehetünk is.
-Uuu, de jóó! Köszönjük. Amúgy Szekeres Nóri vagyok.-fogtak kezet
.Niall Horan.-mutatkozott be a kékszemű
-Jujj, és ti vagytok ráadásul a One Direction?-ujjongott
-Igen, de ha lehet kicsit halkabban.-nevetett
-Persze, uu egy vendég, bocs majd akkor beszélünk még.-majd sietett a másik asztalhoz
-Akkor hozom a fantát.-majd gyorsan elsiettem


****** 5 órával később ******

Húúú a buli nagyon jól sikerült és a srácok is nagyon jók voltak. Már szállingóznak ki fele az emberek, de Niall még itt van. Jujj, Niall. Nagyon sokat táncoltunk és beszélgettünk.
-Ezt hova?-kérdezte a vázáraamit direkt el tettem nehogy össze törjön.
-Oda.-mutattam az asztalra
-Figyelj szeretnék mondani valamit.-jött szorosan elém.-igaz csak ma ismertelek meg, de szeretném, ha még találkoznánk.-majd végig simított az arcomon
-Én is.-válaszoltam alig hallhatóan
Homlokunkat egymásnak döntöttünk majd a felkelő Nap fényében nyomott egy lágy csókot a számra.
-Sajnos mennem kell, de az asztalon van egy cetli, ott a telefon számom. Nóritól elkértem a telefon számod.
Kezemet nyaka köré tekertem majd úgy néztünk egymás szemébe, végül lassan elindult.

2013. augusztus 28., szerda

Üdv *-*

Ezt a blogot azért csináltam, hogy névre szólóan tudjak mindenkinek írni *KE* sztorikat.
Mivel ez nem egy Facebook-os oldal így a történeted akár képpel is illusztrálva lesz és nem 'két sor' lesz az egész.

Ha szeretnél névre szóló *KE* sztorit csak annyit kell tenned, hogy komentbe írod a :

  • Neved
  • Kivel szeretnéd
  • Iratkozz fel a blogra